Valentin-nap a Séf-ben

2015. február 12-13-án rendezte a DÖK a Séf egyik legnépszerűbb idei programját. Egy apró kis ötletet fejlesztettünk komoly kétnapos programmá, „szív küldi Cupido szolgálattá”, csütörtökön délután egy karaoke-val kiegészítve.
A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az előkészületekbe. Sok mindenki jelentkezett, naponta keresett, hogy a különböző feladatokhoz egy-egy ötlettel vagy segítséggel hozzájáruljon. Jött a minta a szívek kivágásához, megszületett az oklevél és a korona a Séf szívek királya és királynője címhez, és elindult a piros, ezüst és arany színű kartonok vagdosása.
Elérkezett a várva-várt nap: február 12. Előre kivágva 270 szív - ennyit szántunk a két napra – és előkészítve a porta melletti padon a sok filctoll, hogy minél színesebbek legyen az üzenetek, és a borítékok, hogy a tartalom a kíváncsi szemek elől rejtve maradjon.


Nem kellett sokat várni - csak az első óra utáni szünetig – hogy kiderüljön, elszámítottuk magunkat. Kellenek még kartonok, vágni kell a szíveket. Nagy igyekezettel, rengeteg segítséggel sikerült eleget tennünk a két napig folyamatosan zajló invázió igényeinek – az eredmény 750 kivágott és elküldött szív.
Hogy mit is jelent ez a szám? 750 jóindulatú, kedves „szívküldőt”, aki izgalommal várta, vajon kap-e cserébe ő is majd egy apró figyelmességet. Olyan diákokat, kollégákat, akik kedves üzenetek után kutattak a neten, majd teleírták azokkal a szívecskéket, vagy ha éppen olyan kedvük volt, rajzoltak szebbnél-szebb kedves képeket és azokat küldték el. A legfontosabb minden alkalommal rá volt írva az arcukra: örömet akartak okozni. És sikerült is, hiszen két napig alig győzték a Cupidók hordani a szünetekben a rengeteg borítékot, mosolyt csalva a meglepődéstől ragyogó arcokra.
Péntek délutánra kiderült az is, ki kapta a legtöbb szívet. A Séf szívek királya 13 szívvel a 13an osztályból Polgár Milán, királynője pedig 20 szívvel a 10a osztályban tanuló Álich Rebeka lett. GRATULÁLUNK!
Szeretném megköszönni minden lelkes és segítőkész kollégámnak, hogy mellém állt és hozzájárult a program sikeréhez.
A diákok közül kiemelném név szerint a 10a-ból Ábrahám Enikőt és Kondráth Krisztiánt áldozatos, fáradhatatlan munkájáért, valamint a Cupidókat: a 9picu-ból Valler Bernadettet, Forika Kornéliát, Taszári Barbarát, Balikó Boldizsárt, Takács Viktóriát, valamint a 9 a-ból Garamvölgyi Katát.
Reméljük, hogy sikerült hagyományt teremtenünk Valentin-napi programunkkal.

 


Jövőre veletek ugyanitt!

Veszprém, 2015.03.07.
DÖK vezetősége, tagjai és segítő tanárai
 

Elérhetőségeink

Veszprémi SzC "SÉF" Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (OM 203 066),
H-8200 Veszprém, Halle u. 3.
Telefon:
+36 88/561-480,
+36 88/561-481
+36 88/569-880
Fax: 88/325-834
e-mail: sef@sef.hu

Jelentkezés

Telefonon: +36-88/561-480, +36-88/561-481
Faxon: +36-88/325-834
e-mailben: jelentkezes@sef.hu

Letölthető jelentkezési lap

SÉF Szakképző Iskola Veszprém, minden jog fenntartva 2016 ©. Készítette a Skindrome studio a JoomShaper által fejlesztett HELIX3 keretrendszer felhasználásával.